A gin felhasználása az ételekben

gin felhasználása

A gin egy igazán különleges szeszesital, mely Angliából indult hódító útjára, noha Hollandiából származtatható. Ez a típusú szeszesital igen sokféleképpen felhasználható, hiszen készítése során könnyen variálható az íz világa is. Éppen ezért az alábbi cikkben azzal foglalkozunk milyen lehetőségeink vannak a gin felhasználására az ételekben, italokban és koktélokban.

Gin fogyasztási szokások

A gin úgynevezett „white spirit” párlat, azaz nem hosszú érleléssel készül, így alapjában véve nem is önmagában isszuk. A hagyományos etikett szerint gint inni nem is illik önmagában, azonban az új főzdék által készített különleges ginek mesteri ízvilága miatt egyes italok önmagukban is méltók a kóstolásra.

Gin használata ételkészítés során

A gin meghatározó fűszere a boróka, de ezen túl rengeteg másféle fűszer is kerül az egyes főzetekbe, így minden egyes párlat egyedi. A borókáról először a vadak juthatnak az eszünkbe, nem hiába. Bár a gin tonik alapvetően egy könnyű, frissítő ital, a vadfogásokról épp az ellenkezőjét szoktuk gondolni.

Főételek készítése

Emiatt amennyiben valamilyen egyedi ízvilágú ételt szeretnénk létrehozni, akkor a gin felhasználásával történő flambírozás egy igen hatásos módszer lehet. Ezzel a szeszes italban megtalálható boróka íz mellett a többi kísérő fűszer aromája is jelen lehet az ételben. Természetesen mivel tömény italról van szó ezért érdemes mértékkel kezelni, hogy az alkoholtartalom biztosan elpárologjon és csak az aroma maradjon meg.

Halas ételek készítése

Kifejezetten gin tonik fűszerek közé tartoznak olyan távol-keleti gyökerek, mint a koriander, a gyömbér, a kurkuma, amiket szintén érdemes lehet kiaknáznunk gasztronómia terén. Ilyen vonalon inspirálódva készíthetünk némi gin felhasználásával egy nagyon friss, marinált halételt, amely az ázsiai ízeket is előtérbe helyezheti. Alapvető ásziai marináló lé a halszósz, chili, barna cukor, hagyma és limelé keveréke. Ebbe a nagyon intenzív lébe adhatunk előzetesen faszénen grillezett tintahalat, rákokat, párolt kagylót, akár osztrigát, de hazai vonalon pisztrángot, békacombot, fogast is, meglöttyintve egy kis korty ginnel.

Desszertek és sütemények ízesítéséhez

A desszertek világában nagy hagyománya van az alkohollal megbolondított süteményeknek és különböző desszerteknek. Például egyre népszerűbbek a gin tartalmú trüffelek, valamint torták esetében is használják ezt a boróka tartalmú szeszesitalt. Természetesen ezen a téren is az angolok járnak leginkább az élen.

Amennyiben mi magunk is szeretnénk egy gin alapú desszert receptet kipróbálni, akkor mindenképp érdemes valami citrom alapút kipróbálnunk. A citrom ugyanis ahogy a gin tonik esetében úgy itt is ideális párosítása lehet a különleges ízvilágnak.

Gin használata ételek mellé

A szóban forgó szeszesital széleskörű felhasználhatósága miatt az ételekben való felhasználás mellett, mint az ételek kísérője is igen népszerű. Egyes helyeken, mint étvágyfokozó használják, de halas ételek mellé is ideális kísérő lehet egy kis citrommal párosítva.

Összegezve

A gin tehát nem csak tökéletes kísérő lehet, hanem különleges ízvilágú ételek és desszertek hozzávalójaként is felhasználhatjuk, ami a fűszerek és a borókabogyó miatt valóban egyedi ízeket hozhat elő az adott ételből.

Article Categories:
Cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.