Gondolj mindenre hamarabb, hogy maradjon elég időd főzőcskézni

karácsonyi nosztalgia

Már karácsony előtt gondolj arra, hogyan tudsz az ünnepekre időt felszabadítani magadnak. Mostani helyzetben úgyis igyekszünk mindent webshopról megvenni. Nem tökmindegy, hogy az év melyik hónapjában rendeled meg a műfenyődet? Tedd akkor, amikor úgyis otthon vagy, időd, mint a tenger és szezonon kívűl kedvezőbb árakon kínálják a teljes választékot.

A világ folyamatosan változik, és a technológiák fejlődnek. Minden évben újításokat hajtunk végre, az életünk különböző területein. Nem is fontos a mindennapokra tekintenünk, elég, ha csak egy nagyobb ünnepre fókuszálunk, mint például a Karácsonyra.

A tavalyi ünnep, a szokásosnál is kaotikusabbra sikerült. Lemondásokkal járt, átszervezésekkel, és sokunknak az elképzelttől eltérően alakultak ezek a meghittnek számító pillanatok.  Most még frissen élnek bennünk a történtek, és az emlékek. Így egy remek alkalom ez az időszak arra, hogy korrigáljuk a hibákat, és felkészülten, várjuk a következőt. Íme, néhány remek praktika, amely segítséget jelenthet számodra. Ezekkel megkönnyítheted, és megalapozhatod, az idei Karácsony garantált sikerét. Néhány tipp melyekkel mindenféle görcsölés nélkül, hátradőlve várhatod, hogy elérkezzen a legszentebb ünnep. Ami most elérhetetlennek tűnik, az pár hónapon belül, ismét kézzel foghatóvá válik.

Készíts listát

Amennyiben ezt megteszed, hidd el sokkal egyszerűbb feladatod, lesz, és nem gördülnek a válladra nehezékek. A cetlidre jegyezd föl, hogy mi az amiből újat kell beszerezned, esetleg változtatnál rajta. Emlékezz meg a pozitív, illetve negatív dolgokról is. Nagy segítséget nyújthatnak a folyamat során. Az üzenetet, helyezd a díszek közé, és amikor megtalálod, nem kell sokat agyalni az újításokon. Nagyon fogsz örülni majd, a saját magadtól kapott kis levélkének.

Készíts listát magadnak jövőre, milyen díszeket kell venned, pótolnod.

A fenyőkérdés

Idén is rengeteg szép fát láttam, melynek sajnos a sorsa szomorúra sikerült. Van még időd, de gondold át, hogy a következő alkalomra, nem szeretnél esetleg műfenyőt? Persze ne egy egyszerű hipermarketben szerezd be, mert biztosan elmarad a varázs. Válassz, valami sokkal egyedibbet! Látogasd meg a karácsonyfavilágot, az adott linken szebbnél-szebb 3D-s és FULL 3D-s műfenyőket találsz. Vagy maradj a jól bevált lucfenyőnél, melyből szintén bőséges a választék a webshopon. Találsz északi lucfenyőt, királyi lucfenyőt, Norvég vagy Olasz lucfenyőt, minit, ha olyat szeretnél, vagy akár Alpesi változatot. Vannak gyönyörű, havas műfenyők is, melyeket lehetetlen megkülönböztetni az erdőkben élő fáktól.

Az én személyes kedvenceim a lucfenyők, de itt biztosan felfedezhetsz mindent, amire szükséged lehet. A választék széles skálán mozog. Kicsi, nagy, cserepes, Jegenye, klasszikus, 3D-s. Valamint, most akciós áron is juthattok hozzá, így elkerülhetitek a sorban állást, a kapkodást, időt, és pénzt takaríthattok meg vele. Ráadásul fenntarthatóbb, és tudom, hogy az igazi illata pótolhatatlan, de számos praktika (illóolaj) bevethető ezzel kapcsolatosan. Légy környezettudatos, és add meg a jövő lehetőségét, a következő generáció számára is.

A karácsonyi dekorációról is gondolkodhatsz előre, most, amikor még emlékszel.

karácsonyfa

Díszek, dekoráció

Igyekszem figyelni a díszekre, dekorációkra, és megfelelően tárolni, annak érdekében, hogy a következő évben is tudjam használni őket. Azonban elkerülhetetlen a roncsolódás, a törés. Ez egyben lelkesít is, hogy új darabokat szerezzek be, hiszen csodálatos készítményekkel találkozhatunk. Az említett listára írjátok fel, hogy az égősor működőképes-e, és ha úgy látjátok, szerezzetek be valami új típust.

Nektek is megvan az az érzés, amikor előveszitek a fényfűzért, és olyan állapotba találjátok, mintha egy éves harcot űztek volna egymással a kis színes izzók? Ennek tudatában, tekerd fel, egy kartonra, vagy egy henger alakú tárgyra, és tedd el szépen a dobozba. Jó érzés lesz, hogy nem kell szenvedned vele, és perceket eltöltened a kibogozásával.

További szépségekért látogassatok el az ünnep előtt újra a Karácsonyfavilág.hu oldalára, és szemezgessetek a legfrissebb kínálatukból, hogy egyszerűbben, és gyorsabban menjen a készülődés folyamata. Addig pedig még van egy kis időnk, és használjuk ki a leghasznosabban, élvezzük az élet adta lehetőségeket.

Azt is felírhatod magadnak év közben, hogy mire vágyik a Kedvesed. Karácsonykor mindig jól jönnek az ötletek.

Karácsony előtti várakozás

A karácsony mindenkinek fontos ünnep, ezért is érdemes kellőképpen felkészülni rá, és nem az utolsó pillanatban összecsapni mindent. Ilyenkor, az év első felében még az előző karácsony után pakolunk, de mindig hamar eltelik az év. A nyári szünet elrepül, ősszel pedig már kezdődhet a készülődés a legfontosabb ünnepünkre. A gyerekekre is jobban van időnk, amikor előre elkészülünk mindennel. Az advent, a ráhangolódás időszaka meg is hozza a kedvünket az ünnephez. Remélem, 2021 karácsonya sokkal jobb lesz, mint a tavalyi volt.

Article Categories:
Konyhai praktikák

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.